Tenisz oktatás kategória bejegyzései

tenisz oktatás, tenisz szabályok

Meccs (match)

Egy egyéni meccs – nemtől vagy tornától függően – tarthat két nyert szettig (3/2, best of three sets) vagy három nyert szettig (5/3, best of five sets). A nők minden esetben két nyert szettig játszanak, a férfiak a kisebb tornákon és az ATP Masters Series tornákon két nyert szettig játszanak (bár korábban a döntőben három nyert szettig játszottak), a Davis-kupán és a Grand Slam-tornákon viszont minden fordulóban 3 játszma kell a győzelemhez. A kisebb tornákon döntő játszmát is eldönthet tie-break, a Grand Slam-tornákon azonban – a US Open kivételével – nincs döntőszett-tie-break se a nőknél, se a férfiaknál.

A párosok esetén a szabályok kicsit különböznek: minden esetben két szettet kell nyerniük a meccs megnyeréséhez. Ha mindkét pár 2-2 szettet nyer meccs-tie-break (match tie-break, MTB) dönt: ezt minimum tíz megnyert pontig játsszák, és két pont különbséggel kell nyerni. Ha az egyik teniszező vagy pár már csak egy pontra van a meccs megnyerésétől, akkor meccslabdája van.

Játszma – szett (set)

A teniszmeccs legnagyobb egységei a játszmák. Egy játszma megnyeréséhez 6 játékot kell nyerni, de elképzelhető, hogy ez sem elegendő, ha mindkét játékos 6-6 játékot nyer (tehát például mindig mindenki hozza az adogatását). Ha valamelyik játékos már megnyert 5 játékot, a játszma kritikus ponthoz érkezik: vagy az ellenfélnek kell a játszmában maradásért adogatnia, vagy ha ő maga brékelőnyben van, esetleg adogathat a szettért.

A következő szett szempontjából lényeges, hogyan dől el a játszma: a nyertesnek kell kiszerválnia, vagy a másik nem tud játszmában maradni. A következő szettben ugyanis a soron következő játékos kezdi a szervát: az első esetben tehát az előző játszma vesztese, a másodikban a győztese. Az a teniszező, aki kezdi a szervát egy szettben, mindig – legalábbis lélektani – előnyben van. Képzeljük el a következő felállást: az a játékos kerül brékelőnybe, aki kezdte a szervát: 1-0 (saját adogatás), 2-0 (ellenfélé), 3-0 (saját). Az illető komoly előnyre tett szert, és a másiknak mindig futnia kell utána (például 3-1: az ellenfél is hozza a szerváját; de: 4-1; 4-2; 5-2; 5-3; 6-3). Még ha vissza is szerezné az elvesztett adogatógémet, akkor is hoznia kellene a saját szerváját ahhoz, hogy kiegyenlítsen (3-0, 3-1, 3-2: visszaveszi > ő szervál az egyenlítésért: még mindig újra elvesztheti).
Ha az a játékos kerül előnybe, aki másodszor szervál (vagyis az kerül brékhátrányba, aki kezdte a szervát), a következőképpen alakul a szett: 0-1, 0-2, 1-2, 1-3, 2-3 stb.
A hátrányban levő játékos tehát – ha hozza a többi adogatását – mindvégig szorosan követi a másikat, és ha visszavenné az elvesztett adogatást, azonnal kiegyenlítődne az állás (0-1, 0-2, 1-2, 2-2!). Annak a játékosnak tehát, aki kezdi a szervát, mindenképpen lélektani előnye van: pontok tekintetében jobban el tud húzni a másiktól előny esetén, hátrányban pedig több esély látszik arra, hogy ki tud egyenlíteni.
Ha valamelyik játékosnak már csak egyetlen pont kell ahhoz, hogy megnyerje a játszmát, akkor szettlabdája (setpoint) vagy más néven játszmalabdája van.

Ha nem sikerül semelyik játékosnak eldöntenie a szettet, és eljutnak 6-6-hoz, akkor rövidített játszma, tie-break következik. A tie-breaket mindig az adogatásban soron következő játékos kezdi. Csak egy labdamenetben adogat (jobbról balra), utána váltanak: a másik következik két adogatással (balról, majd jobbról), és ettől fogva kettesével cserélnek. A rövidített játszma 7 pontig tart, de itt is két ponttal kell nyerni. Mivel váltogatják a szervát, csak egy-egy labdamenetet lehet nyerni a másik adogatásánál: ezeket minibreaknek nevezzük. Ha a játékosok tie-breakben szerzett pontjainak összege osztható hattal, akkor térfelet cserélnek. Amelyik játékos megnyeri a tie-breaket, azé a szett is 7-6-ra. A rövidítést az 1970-es években vezették be, hogy lerövidítsék a végeérhetetlen meccseket, amelyekben az összes játszmát kettő játékra kellett nyerni (a leghosszabb játszma 29-27 lett…).

Játék (game)

Egy játék (game) alatt csak az egyik játékos adogat. Azt, hogy ki kezdi el az adogatást egy meccsen, pénzfeldobással döntik el: a nyertes eldöntheti, adogatni vagy fogadni szeretne.

Az adogató mindig a pálya jobb oldaláról kezdi a szervát (a középjeltől jobbra eső és az oldalvonal közötti területen, az alapvonal mögött). Ezek után labdamenetenként felváltva szervál a jobb és bal oldalról, egészen addig, amíg valamelyikük meg nem nyeri a game-et.

A game megnyeréséhez a teniszezőnek legalább négy labdamenetet meg kell nyernie, akár adogatóként, akár fogadóként. Az adogatónak elvileg mindig több esélye van megnyerni a saját adogatását, hiszen egy jó szervával a kezében tarthatja és irányíthatja a labdamenetet.
A megnyert labdameneteket a hagyományos pontozás szerint jelölik. Első pont: 15, utána 30, 40. Mindig az adogató pontszámát mondják először, ha megnyeri az első labdamenetet: 15-0: tizenöt-semmi (fifteen-love), ha elveszti: 0-15: semmi-tizenöt (love-fifteen). Ha az állás 15-15 vagy 30-30, a bíró a következőt mondja: 15-mind (fifteen-all), 30-mind (thirty-all). A játékot két ponttal kell megnyerni, 40-mind, vagyis deuce vagy egyenlő után valamelyik játékos előnybe kerül (advantage, előny az adogatónál, előny a fogadónál). Előny után nem számolnak tovább: ha az illető játékos elveszti az előnyét, a pontok visszaállnak 40-40-re, deuce-ra.
Ha az egyik játékos elérte a 40-et és nincs egyenlő, vagy előnye van, akkor labdája van a game megnyeréséhez (gamepoint). Ha ez a fogadó játékos, akkor ez a gamepoint egyben breakpoint is (bréklabda): vagyis lehetősége van elvenni az ellenfél adogatását, „megbrékelni” ellenfelét. Ha az adogató nem tudja hárítani a bréklabdát, akkor elveszti az adogatását és hátrányba kerül. Ha az adogató semmire hozza az adogatását (a fogadó nem szerez pontot), azt love-game-nek nevezzük. Fordított helyzet is lehetséges: ha az adogató semmire veszíti el az adogatását. A felek játékonként felváltva adogatnak, ha valamelyikük elvesztette az adogatását, lehetősége van visszavenni az elvesztett adogatógémet, tehát ledolgozni brékhátrányát, vagy – ellenkező esetben – megerősítheti brékelőnyét is egy jó adogatással. A játékosok minden páratlan játék után térfelet cserélnek.

Labdamenet

A labdamenetet az adogató kezdeményezi, aki saját térfelén az alapvonal mögül bal vagy jobb oldalról szervál. Adogatás közben nem változtathatja meg a helyét lépésekkel, és a labda elütésének pillanatáig nem léphet rá az alapvonalra, valamint nem lépheti át.

A szerva akkor szabályos, ha a labda lepattanás nélkül átrepül a hálón, majd az ellenfél térfelén a megfelelő (az adogató pozíciójával átellenes oldalon található) adogatóudvarban pattan le (a T-vonal és a középvonal által behatárolt rész).

Ha a labda elütése előtt a játékos rálép vagy átlépi az alapvonalat, ha a szerva saját térfélen lepattan, a hálóban megakad vagy az ellenfél térfelén a megfelelő adogatóudvaron kívülre esik (out, hosszú vagy széles), szabálytalan. Ebben az esetben az adogató egy alkalommal ugyanarról az oldalról megismételheti a szervát (második szerva). Ha az adogató a második szervát is elrontja, az kettőshiba: vagyis a labdamenetet automatikusan az ellenfél nyeri.
Ha a szerva hálót ér, de átesik az ellenfél oldalára, két eset lehetséges: vagy beesik a megfelelő adogatóudvarba (a szerva „necces”): ekkor az adogató újra első szervát üthet, vagy – ha már a második szervája volt necces – megismételheti a második szervát is. Ha azonban a labda megcsúszik a hálón és nem esik be a megfelelő adogatóudvarba: a szerva rontottnak minősül.

Ha az adogató sikeres szervát üt, az ellenfélnek vissza kell adnia. Az nincs meghatározva, hogy pontosan hol kell fogadni az adogatást, általában az alapvonal közelében szokták – attól függően, milyen erősségű az ellenfél szervája. Viszont a fogadó azt nem teheti meg, hogy a szerva lepattanása előtt – röptével – beleér a labdába.
Ha a fogadónak nem sikerül visszaadnia a szervát, az ász (a fogadó bele sem ér a labdába) vagy ász értékű (beleér, de nem tudja pályán tartani). Mindkét esetben az adogatóé a pont. Ha a fogadó megfelelően vissza tudja adni a szervát, folytatódik a labdamenet. A szervafogadást más néven returnnek is nevezik. A return akkor megfelelő, ha a labdát egy lepattanás után sikerül visszaütni az ellenfél térfelére. A labda megütése után saját térfélen soha nem pattanhat le a labda.

A labdamenet addig tart, amíg valaki nem ront, vagy be nem fejezi a menetet egy nyerő ütéssel (amibe az ellenfél nem tud beleérni egy lepattanás után). Rontást jelent, ha a játékos térfelén a labda megütése előtt egynél többször lepattan a labda (= az ellenfél nyerőt üt), ha a labda megütése után saját térfélen lepattan a labda, ha a játékos hálóba üti, vagy ha kiüti a pályáról (vagyis a labda megütése után az a pályán kívül pattan le először). Ha labdamenet közben a labda hálót ér, de pályán belül pattan le (necces), az ütés szabályos, a menet folytatódik (de ha az egyik játékos hálóról áteső labdával nyeri a pontot, általában kézfeltartással elnézést kér ellenfelétől). A játékosnak nem feltétlenül kell megvárnia, amíg lepattan a labda a térfelén: felszaladhat a hálóhoz és röptézhet is.

Teniszmeccs

Egy teniszmeccs labdamenetekből, játékokból (game), játszmákból (szett) áll. A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. Szabályos ütés, ha a játékos a labdát maximum egy lepattanás után visszaadja az ellenfél térfelére úgy, hogy a saját térfelén már nem pattan le, és az ellenfél térfelén is pályára esik. A teniszpálya fent ismertetett vonalai szabják meg az adogatóudvar és a pálya határait. Ha a labda – akár kívülről, és épphogy, de – érinti az adott vonalat, akkor az adott ütés bent van, a labdamenet folytatódhat.
A hivatalos teniszmeccseket bíró irányítja, a vonalakat pedig vonalbírók figyelik, akik, ha a labda kint van out-ot kiáltanak. A teniszmeccs menete, hossza szigorú szabályokhoz van kötve.

Fonák ütés

A fonák ütés a test bal oldalán indul (jobbkezes játékos esetén), a test előtt keresztben folytatódik miközben érinti a labdát, majd a test jobb oldalán fejeződik be. Ütés közben lehet egy kézzel vagy két kézzel fogni az ütőt. Általánosan elfogadott, hogy sokkal bonyolultabb mint a tenyeres ütés. A XX. században általában egy kézzel ütötték keleti vagy kontinentális fogással. Az első figyelemre méltó játékosok akik a kétkezest választották az 1930-s években Vivian McGrath és John Bromwich, Igazából az 1970-s években terjedt el, Björn Borg, Chris Evert, Jimmy Connors, később Mats Wilander és Marat Safin használta nagy eredménnyel. Napjainkban nagyon sokan választják, például Rafael Nadal és Serena Williams. A kétkezessel könnyebb irányítani a labdát, míg az egykezessel jobban lehet nyesni, nagyobb hátrapörgést lehet generálni, amely alacsonyabb röppályát és pattanást eredményez. Két kézzel kisebb távolságra lehet kinyújtani az ütőt. Minden idők legjobb egykezes fonák játékosának Don Budge-t tartják, aki az 1930-s és 1940-s években hatalmas topspint vitt az ütéseibe. A másik figyelemre méltó egykezes fonák játékos az 1950-s és 1960-s években Ken Rosewall a nagyon akkurátus fonák nyeséseiről volt híres. A játékosok egy szűk csoportja, például Monica Seles mindkét oldalon kétkezes ütőfogást használ.

Tenyeres ütés

A tenyeres ütés a test jobb oldalán indul (egy jobbkezes játékos esetében), a labda érintése után elhalad a test előtt, majd a bal oldalon befejeződik. Ehhez különféle ütőfogásokat használnak, melyek az idők folyamán rendre változnak. A legfontosabbak: a kontinentális (continental), a keleti (eastern), a közép-nyugati (semi-western) és a nyugati (western) . Az 1920-as években a kis termetű, látszólag törékeny Bill Johnston tenyeresét tekintették minden idők legjobbjának. Ő ezt vállmagasságban nyugati fogással ütötte. Néhány élvonalbeli játékos még az 1920-as évek után is használta ezt a technikát, de a XX. század végére az ütéstechnika és a felszerelések radikálisan megváltoztak – nagyobb lett a hátralendítés. Az ütőfogástól függetlenül a tenyerest általában egy kézzel ütik, de néhány élvonalbeli játékos kétkezes tenyerest használ. Az 1940-es és ’50-es években az ecuadori-amerikai Pancho Segura alkalmazott kétkezes tenyerest a nálánál jóval erősebb fizikumú ellenfelekkel szemben, átütő eredménnyel. Az utóbbi két évtizedben főleg a francia Fabrice Santoro és Szeles Mónika ütötte így a labdát, napjainkban pedig a francia Marion Bartoli használ kétkezes tenyerest.

Szerva

A szerva vagy más néven adogatás kezdeményezi a labdamenetet. Az adogatójátékos feldobja a labdát, magasan a levegőben megüti az ütőjével: a labda a háló érintése nélkül az ellenfél térfelén található átellenes adogatóudvarban pattan le. Az adogatójátékos nem tehet lépéseket szerválás közben, ezzel ugyanis félrevezethetné az ellenfelét. Ha az adogató ellép az eredeti helyéről a szervamozdulat közben, vagy rálép az alapvonalra, az hibának minősül.

A játékosok gyakran már a szervával szeretnék megnyerni a labdamenetet, ez akkor lehetséges, ha az ellenfél nem tudja a labdát szabályosan visszaadni. A szerva akkor is szabályos, ha az adogató nem fej fölül szervál (nem dobja fel a labdát), hanem lepattintja a földre, és alulról üti át. Ebben az esetben azonban a szerva lassú lesz, és az ellenfél könnyen megtámadhatja.

Többféle szerva létezik, fő típusai: lapos, pörgetett (topspin), csavart (twist), nyesett (sliced).

A lapos szerva a leggyorsabb, ekkor a labda nem pörög a levegőben, hanem gyorsan átszeli azt, egyenes vonalban vágódik az ellenfél adogatóudvarába. Mivel ennél a szervánál a labda alig a háló fölött halad el, könnyen megakadhat benne, tehát nagyon pontosan kell ütni. Éppen ezért a játékosok legtöbbször középre ütik, ahol a háló alacsonyabb, és első szervaként próbálkoznak vele, mert ha elrontják, még mindig üthetnek egy második adogatást. A férfi teniszezők szervájának sebessége meghaladhatja a 200 km/h-t is.

A pörgetett (topspin) szerva ütésekor a játékos a labda alsó részét érinti a levegőben. Ez a szerva sokkal lassabb. A labda pörgése lehetővé teszi, hogy magasan a háló fölött érkezzen az ellenfél térfelére, majd az adogatóudvarba bukjon. Éppen ezért ez a szerva sokkal biztonságosabb, mint a gyors, lapos adogatás, sokszor második szervaként ezt használják. A pörgetett szerva ütéséhez ennek ellenére gyakran több erő szükséges, mint a laposhoz.
A labda pörgése azt is eredményezi, hogy az magasra pattan. A fogadójátékosok általában jól tudják kezelni a magasra pattanó szervákat tenyeres oldalon, fonákkal viszont annál nehezebben. Éppen ezért a fonákra érkező pörgetett szerva jó előkészítés lehet szerva-röpte játékhoz. Ennek a szervának a technikája nehéz, mivel az adogatójátékosnak egészen a feje fölött, sőt, még hátrébb kell megütnie a labdát. Ez összetett mozdulatsort igényel.

Nyesett adogatás: a jobbkezes teniszező labda hátsó részét jobbra tartó mozdulattal üti meg (balkezes játékos ellenkező irányba csavar). A csavart labda a levegőben kissé balra tart, és lepattanáskor megcsúszik, és még kijjebb kanyarodik lepattanás után. Egy jó nyesett szerva a fogadó játékost egészen kimozdítja oldalirányba, így a teljes pálya megnyílik az adogató számára a támadáshoz. Ennél a szervánál alacsonyan repül, nagy a hibaszázalék, így főleg első szervaként ütik. Ha sikerül, az ellenfél gyakran bele sem tud érni (ász), alkalmas az ellenfél kiszorítására, de pattanhat úgy is, hogy egészen testre érkezik, így a fogadó nem tudja megfelelően fogadni.

Pörgetett-nyesett szerva: az előzőek kombinációja, a labda lefele pörög, oldalra tart és magasra pattan. Alkalmas biztonsági szervának.

A csavart adogatás egy különleges típusú pörgetett-nyesett szerva, ami a lepattanás után máshogy viselkedik, mert sokkal inkább pörög, mint oldalra csavarodik. Éppen ezért földet érés után nem csavarodik kifelé, bal oldalra, hanem a földön irányt változtat, és jobbra pattan. Fonákkal különösen nehéz visszaadni, mivel a labda erővel, magasra pattan. Ez a legnehezebb szervatípus, az adogatójátékosnak egészen a háta mögött kell megütnie a labdát. Kiválóan alkalmas szerva-röpte játékhoz: lassabban érkezik meg a szerva az ellenfélhez, és nehéz visszaadni.